2014. november 24., hétfő

1. fejezet - Késés







 Sziasztok! Meghoztam a legelső fejezetet, az első fejezetet. Remélem ez egy remek kezdés lesz történetemnek s remélem sokaknak megtetszik majd a kis firkálásaim és többször is meglátogatnak majd. Puszi nektek, Ash. 

Ajánlott dalok:
  • Pat Benatar - Love Is A Battlefield
  • Selena Gomez - The Heart Wants What It Wants
  • The Police - Every Breath You Take

Még küszködünk, és úgy teszünk, 
 mintha nem lenne túl késő.
De nem gyújthatunk tüzet, 
 hogyha eleredt az eső. 
Roy Linwood Clark



 A hét első napja mindig váratlanul érkezik el hozzám. Egyszer csak kopogtat az ajtómon és még csak azt sem mondhatom neki, hogy gyere vissza pár nap múlva, most nem érek rá. Makacsul ragaszkodik ahhoz, hogy bejöjjön és elrontsa egy rossz hírrel a reggelem - sőt akár az egész napomat. Ha akarnám sem tudnám kitessékelni őt, hiszen foggal-körömmel ragaszkodik hozzám. És mi lesz ha egyszer nem vesszük figyelembe? Nos, akkor keservesen megszenvedünk azért, hogy be tudjuk pótolni az elmaradásainkat. 

 Így voltam ezzel én is. Nem vettem tudomást, hogy már hétfő reggel van és a kis, piros, idegesítő ébresztőmet kinyomtam. Meg akartam mutatni neki, hogy igenis, itt én vagyok a főnök! Hogy én parancsolok neki - csak sajnos ez nem jött össze. Még csak azt sem mondhattam, hogy hatalmas forgalom volt és dugóba keveredtem. Elaludtam és sietnem kellett, hogy a szemben lévő kávéházba késéssel ugyan, de átérjek. Ha meg akarom kapni a mai fizetésem 100%-át, akkor sajnos túlórát kell vállalnom, ami lássuk be, nem éppen egy leányálom. 

 No, de ne panaszkodjunk. A fizetésemre nem panaszkodhatok. Mindig is megkaptam azt az összeget, ami tisztességesen megillet egy felszolgálót. Az egy probléma ezzel, hogy ez nem fedezi az összes költségünket vagy legalábbis nem teljes mértékben. 

 Úgy döntöttem, ma sportosan öltözök. Egy fekete csőnadrág mellett voksoltam, fehér toppal és egy barna dzsekivel, amit valószínűleg a kinti idő miatt veszek fel. Az esős idő megköveteli tőlem is a dzsekit.

 A hajam rakoncátlan tincseit a fülem mögé tűrtem és kicsit megcsipkedtem az arcom, hogy pirosabbnak tűnjön. Felhúztam a sportcipőmet és elindultam a munkahelyem felé. Lelkileg felkészültem az újabb megaláztatásra és emelt fővel léptem be a kávézó ajtaján tudva, hogy megint egy rendes agymosással kell szembesülnöm. 

***